babavaro buli ceges rendezveny pelenkatortawebshop blog

5 ok, hogy miért készíts szülőknek finomságokat babaváró ajándékkéntOlvasási idő: 6 perc

Rendhagyó módon, most nem a kis jövevényre fókuszálva szeretnénk ajándéktippeket adni, ha babaváró buliba vagy babaköszöntő eseményre készülsz, hanem a szülőkre gondolván. Bár a szülők is a legtöbb esetben annak örülnek, ha születendő gyermekükre gondolva lepjük meg őket valamilyen cukisággal vagy éppen hasznos és a gyerekneveléshez elengedhetetlen kellékkel, jól esik néha nekik is, ha nem csak a babára gondolunk.

A szülést megelőző vagy a világrajövetelt követő hetekben egyébként is minden és mindenki a pici körül forog, és még maguk a szülők is hajlamosak megfeledkezni arról, hogy bizony ők is a világon vannak. Mi több, éppoly fontos, hogy ők is szeretve legyenek, a figyelem középpontjába kerüljenek, mint hogy a gyermek, hiszen az tud igazán szeretetet adni, aki maga is szeretve van. Tehát, ha már beszereztük a látogatásra szánt babakelengyét, esetleg megrendeltük a pelenkatortát, álljunk meg egy percre s gondolkozzunk el azon, hogy vajon a szülők minek is örülnének ebben a periódusban.

Nem kell világrengető nagy dolgokra gondolni, nekünk például az jutott eszünkbe, hogy szülés előtt a kismama – ha túl van az émelygős időszakon – örülhet valami házi készítésű finomságnak, az örömapa pedig biztosan nem fogja visszautasítani, ha a kedvenc üveg borával vagy sörével lepjük meg eme jeles alkalommal.

Szinte minden kismama édesszájú

1. A kismamák többsége kívánós. Sokszor lehetetlen ételpárosításokon jár az eszük, például savanyú uborka és csokifagyi kombinációján, ami ebben az esetben nem is olyan rendhagyó. Persze megmosolyogtató, de mivel állapotosnak lenni egy teljesen más helyzet, és olyat is kívánhat az anyuka, amire addig rá se tudott nézni. Ne lepődjünk meg, ha terhes barátnőnk egyszer csak arról számol be, hogy epret evett kétszersülttel.

Sokan ebben a periódusban kifejezetten édesszájúakká válnak, így ha tudjuk, hogy mi a kismama kedvenc nyalánksága, mikor látogatóba megyünk, lepjük meg azzal. Biztosan örülni fog neki, s ha nem problémázik azon sem, hogy hány dekát hízhat még az utolsó pár hétben, akkor garantáltan jóízűen fogja elfogyasztani, amit viszünk neki.

A friss zöldségek, gyümölcsök időszaka

2. A terhes nő táplálkozása befolyásolja a magzat fejlődését, a születendő gyermek egészségi állapotát, a szülés időpontját, és nem utolsó sorban, az anya egészségi állapotát is.
A terhesség idején a leggyakoribb veszély a túltáplálás. Melyikünk ne hallotta volna már azt a rokoni jó tanácsot, hogy “egyél lányom, mert most kettő helyett teszed…” A magzat fejlődéséhez valóban több energiára, azaz több táplálékra van szükség, de ez a többlet kevesebb, mint gondolnánk, és csupán a terhesség második felére érvényes. A helyes étrend kialakítása során minden szempontot figyelembe kell venni. Természetes normál mértékben szinte minden étel fogyasztása megengedett.

Bármilyen elvet követünk is, egy várandós nő nem tiltható el attól az ételtől, melyet megkíván. A változatos étrend biztosítja a megnövekedett vitamin és ásványi anyag igény folyamatos kielégítését, tehát vigyünk neki sok-sok friss zöldséget és ízletes gyümölcsöt. Ebben a periódusban most nem is nehéz, hiszen tele vannak a piacok frissebbnél frissebb gyümölcsökkel és zöldségekkel.

A csodatevő tyúkhúsleves

3. Szülés után általában megnő az anyukák étvágya. Ilyenkor aztán jól jöhet minden finomság: csokoládé, gyümölcs, gyümölcslé, szénsavmentes ásványvíz, könnyebb sütemények stb.
Sokan mondják, hogy az első napokban nagyon kívánják az édességet. Szülés után, esetleg kórházi látogatás alkalmával gyümölcsből, zöldségből csak olyat vigyük, ami semmiképp nem puffasztó hatású. Almát, reszelt almát, almalevet szoktak javasolni leggyakrabban.
Már nagyanyáink is esküdtek a tyúkhúsleves gyógyító hatására, de jöhet minden könnyebb étel is, párolt csirke, felvágottak, zsömle stb.

Egy jóllakott kismamánál nincs is hálásabb.

Készítsünk finomságokat a babaváróra

4. Mindegy, hogy svédasztalos bulira vagy háromfogásos ebédre gondoltunk, ha babaváró bulit szervezünk, mindig vegyük figyelembe, hogy mit ehet a kismama, illetve, hogy mire nem allergiás.
Igazából a legjobb, ha nem visszük túlzásba az ételkínálatot, mert úgysem az lesz a bulin a lényeg.
Ha szeretnénk kivenni a részünk a szervezésből, jó ötlet gyümölcstálakat készíteni, sajttálat, kisebb szendvicseket, esetleg párolt zöldségeket.

Ha van egy kis időnk és szeretünk a konyhában tüsténkedni, ezzel biztosan örömet okozunk majd. Még egy kis terhet is levehetünk az anyuka válláról.

Gondoljunk az apukára is!

5. Eddig csak a kismamákra gondoltunk, ám most álljunk meg egy pillanatra s jusson eszünkbe az édesapa is. Ő is biztosan jó néven veszi, ha ajándékként egy üveg borral vagy egy rekesz sörrel lepjük meg. A rekesz sör abban az esetben ajánlott főleg, ha tejfakasztó bulira készül, így biztosan el fog fogyni pillanatok alatt.

Egy üveg nemes whisky is jó választás lehet díszcsomagolásban. Ezt akár őrizgetheti is, de lehet, hogy ebből a nedűből fognak inni a tejfakasztón, hogy a kismamának kellő teje legyen.

Megtekintés:(105)