pelenkatorta-rozsaszin-pottyos-pleddel-diapercake-nappycake-1

Úgy válasszunk pelenkatortát, hogy ne kelljen továbbajándékozniOlvasási idő: 3 perc

Mitől lesz egy pelenkatorta babáraszabott? Pl. attól, hogy tudjuk, milyen méretű pelenkát hord a kicsi.

Önmagában már az, ha nem egy csomag Pampers pelenkát adsz ajándékba, hanem egy kreatívan összeállított pelenkatortát több, mint jó. Olyan ez, mint a borítékba rejtett pénz, jó és hasznos, az ember azt kezd vele, amit csak akar, mégis olyan személytelen az egész. Ha csak lekapsz a hipermarket polcáról egy pelenka csomagot és csomagolópapírba rejted, attól még nem lesz feltétlenül igazi ajándék.

Biztosan örülni fognak neki a szülők, hiszen pelenkára az első három évben szinte mindig szükség van és sosem elég belőle, de ha már adott egy ilyen lehetőség, miért ne használnánk ki?

Egy kisbaba érkezése után a pelenka jelenti a legnagyobb kiadást egy családban
: heti 2-3 ezer forintot költünk rá gyerekenként, és ezt az összeget lényegében kukába dobjuk. Míg egy baba szobatiszta lesz, 4-6 ezer eldobható pelenkát használ el!

A pelenkatorta meg amolyan hab a tortán, hiszen a pelusok mellé még számtalan ajándékból is válogathatunk, hogy mi kerüljön még bele a tortába: lehet babaápolási termék, plüssfigura, babapléd és egy csomó olyan dolog, amit amúgy is megvennének a szülők a picinek. Remek ajándékötlet babalátogatásra, babaváró bulira, tejfakasztóra, keresztelőre vagy éppen születésnapra.

A pelenkák más-más méretűek, így a pelenkatorták is

Jó, ha tudjuk, milyen méretű pelenkát hord a baba, de ha bizonytalanok lennénk benne, kérjük ki bátran munkatársainak tanácsát, akik majd azonnal felvilágosítanak abban, hogy milyen pelenkát hord mondjuk egy újszülött.

Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha nem vagyunk tisztában a mérettáblázattal, senki nem úgy születik, hogy ismeri ezeket, sőt, néhány évvel ezelőtt még nem igen voltak ilyen kritériumok, hogy milyen méretű legyen a pelenka.

Manapság már nemcsak annak függvényében van méretezve a pelenka, hogy mennyi idős a baba, de az is számít, hogy hány kiló, milyen a mozgásigénye, sőt, már külön kisfiúknak és kislányoknak is gyártanak eldobható pelusokat.

Sokan nem is tudnak róla, hogy van külön pelenka nemekre lebontva. Különbség a kettő között a nedvszívó réteg megvastagításában található.  Ennek főképp onnantól van jelentősége, mikor a kicsik már járni kezdenek.

Rózsaszín pelenkatorta a kis hercegnőknek és kék pelenkatorta a kis királyoknak.

pelenkatorta-2-emeletes-rozsaszin-macival-babyzoo-babapopsikrem-diapercake-nappycake

Kislány pelenkatorta Babyzoo babapopsikrémmel

pelenkatorta-2-emeletes-kek-macival-babyzoo-babapopsikrem-diapercake-nappycake

Kisfiú pelenkatorta Babyzoo babapopsikrémmel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köztudott, hogy a kislányok színe a rózsaszín, a kisfiúké pedig a kék. Ez amolyan bevett, berögzült dolog már és sokan ragaszkodnak is hozzá.

Egy pelenkatorta is akkor igazán mutatós, ha színes.

A pelenkák színe általában fehér, miért ne dobnánk fel az egészet mondjuk egy kék macival vagy egy Babyzoo babaápolási termékkel? Persze mindezt csak az ízlésesség határán belül, és máris tátva marad mindenkinek a szája, mikor megérkezünk a babaváró bulira.

Babaváró buli szervezéssel kapcsolatos tipp és ötlet itt, a Babaköszöntő, babaváró zárt Facebook csoportban (természetesen ingyenes a csatlakozás ). Csatlakozz Te is!

Megtekintés:(194)