babavaro-buli-torta-pelenkatortawebshop-blog

Nincsen ünnep torta nélkül! De milyen legyen? A klasszikus csokis? Egy könnyű joghurtos-gyümölcsös? Esetleg egy díszes marcipános?

Egy jó recepttel bármelyik jó torta választás!

Ám ha keresztelőre vagy babaváró bulira készítjük általában fehér, krémszínű, esetleg a baba nemének megfelelően rózsaszín vagy kék bevonatú kellene hogy legyen.

Számtalan bejegyzésünk szólt már arról, hogy bizony nem egyszerű feladat megszervezni egy babaváró vagy babaköszöntő bulit, de még egy keresztelőt sem. Ha magunkra vállaljuk a szervezési teendőket, millió dolgunk lesz az esemény előtt, hiszen nekünk kell gondoskodni a helyszín és az időpont kiválasztásáról, a meghívottak értesítéséről, az ajándéklistáról, a dekorációról, arról, hogy a résztvevők egy percig se unatkozzanak, de még az ételekről és az italokról is.

Ezt még felsorolni is fárasztó, nemhogy véghez vinni, így tökéletesen érthető, ha a finisben, mikor már az ételek beszerzéséről esetleg elkészítéséről esik szó, inkább a cateringes megoldást válasszuk és a tortát is rendeljük inkább egy cukrászdából.

Mikor hulla fáradtan azon görcsölünk az utolsó két napban, hogy vajon nem feledkeztünk meg-e valamiről, mindenkit értesítettünk-e és csak azon jár az eszünk, hogy minden tökéletesen sikerüljön, teljesen érhető, hogy nincs kedvünk még órák hosszat a tűzhely mellett szenvedni.

Ha babaváró buliról van szó, akkor batyus alapon, mindenki hoz magával valami finomságot és meg van oldva a dolog. Nyilván egy keresztelőn ezt nem tehetjük meg.

A legrátermettebb konyhatündérek is szorulnak néha egy kis segítségre, így összegyűjtöttünk néhány tortareceptet, hogy megkönnyítsük az életeteket! Nyilván ezeket kedvetekre variálhatjátok, de hátha sikerül az alábbiakból egy kis ihletet merítenetek a nagy nap előtt.

Torta receptek babaváró bulira

babavaro-buli-csokis-torta-pelenkatortawebshop-blog

Bármilyen ízesítésű torta mellett is dönts, ne feledkezz el a gólya, cumisüveg, baba vagy bármilyen más babaszületéshez kapcsolódó figura marcipán változatáról. Egy egyszerű tortát is fel tud dobni egy ilyen ehető, vicces finomság, a bevállalósabbak pedig nyugodtan mepróbálkozhatnak maci vagy babakoocsi alakú tortákkal is.

Citromtorta

citromos-torta-babavaro-bulira-pelenkatortawebshop-blog Hozzávalók: 6 db tojás, 1/2 db citrom, 18 dkg cukor, 2 db tojásfehérje, 5 dkg margarin, 12 db citromkarika, tejszínhab a díszítéshez

Elkészítés:
1.  Az egész tojásokból a megszokott módon piskótalapot sütünk egy kerek tortaformában, de még sütés előtt a tésztába reszeljük a fél citrom héját. Ha megsült a tortalap, akkor kettévágjuk és félretesszük kihűlni.

2.  A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és hozzáadjuk a cukrot. Hogy a cukor elolvadjon, gőz fölött kevergessük a habot a robotgép egyes fokozatán. Még mindig a gőz fölött kevergetve, hozzáadjuk a fél citrom levét, de csak lassan csepegtetve.

3.  Az így kapott krémet levesszük a gőzről, és még melegen belekeverjük az margarint. Megvárjuk, míg kihűl, és megkenjük vele a piskótalapot úgy, hogy a tetejére is maradjon. Végül tejszínhabbal és citromkarikákkal díszítjük.

Vegyes gyümölcsös joghurttorta

Hozzávalók: 1 csomag zselatin, 3 dl tejszín, 1 csomag habfixáló, 5 evőkanál porcukor, 6 doboz gyümölcsjoghurt, 1 csomag vaníliás cukor, 1 narancs, 1 kivi, 5 dkg mazsola, 10 dkg meggykompót, 30 dkg eper, babapiskóta

A díszítéshez: tejszínhab, gyümölcsök, citromfűlevél

Elkészítés:  A zselatint öntsd négy deci vízbe, forrald fel, és hűtsd langyosra. A tejszínbe keverd bele a fixálót és a porcukrot, majd verd fel. A gyümölcsjoghurtot keverd össze a vaníliás cukorral, keverd hozzá a zselatint és az apró kockákra vágott gyümölcsöket. Az egészet óvatosan keverd hozzá a felvert tejszínhez.

A masszát öntsd egy kibélelt tortaformába, majd a tetejére tegyél babapiskótákat, de figyelj, hogy ne süllyedjenek le. A tortát fejjel lefelé kell kiborítani, így a piskóta az alján lesz. Tedd hűtőbe pár órára, majd borítsd ki, és díszítsd gyümölccsel és tejszínhabbal.

Málnás-fehércsokis marcipán torta

Hozzávalók:
– a tortalaphoz: 6 tojás, 12 dkg liszt, 12 dkg cukor, 8 dkg kakaópor, ½ tasak sütőpor
– a krémekhez: 4,5 dl tejszín, 25 dkg málna, 1 tábla fehér csokoládé, 1 tasak zselatinpor, 5 ek cukor (vagy ízlés szerint) 
– a díszítéshez: kb 0,5 kg marcipánmassza, ételfesték, mogyorókrém, porcukor

Elkészítés:

1.  Elsőként 2,5 dl tejszínt felmelegítünk és felolvasztunk benne 1 tábla finom fehér csokit, ezután hűtőbe tesszük 4 órára.

2.  Ezután megsütjük a kakaós piskótát. A tortalaphoz előveszünk egy karimás tortástálat, kivajazzuk és kilisztezzük. A lisztet, a kakaóport és a sütőport összekeverjük. Szétválasztjuk a tojásokat, a sárgáját a cukorral habosra keverjük, a fehérjét meg kemény habbá verjük, majd óvatosan összeforgatjuk az előbb kikevert masszával. A lisztes keveréket nagyon finom mozdulatokkal a tojáshabhoz kavarjuk. A piskótatésztát beleöntjük a sütőformába és előmelegített 180 fokos sütőben, 25-30 percig sütjük. Ha kihűlt, 3 részre vágjuk. A lapok vékonyak lesznek.

3.  Következik a málnás krém elkészítése. A maradék tejszínt keményre felverjük. A zselatint gőz fölött ½ dl vízben feloldjuk, majd az előzőleg megtisztított pépesített cukros málnához kavarjuk, majd ehhez finoman a tejszínhabot is hozzákavarjuk. Ezt a krémet rákenjük az alsó lapra majd ráhelyezzük a középső lapot. Ezután kivesszük a hűtőből a csokis tejszínt, kemény habbá verjük és rákenjük a középső tortalapra, majd ráhelyezzük a legfelső tortalapot. A tortát 4-5 órára hűtőbe rakjuk dermedni, majd lepattintjuk a karimát róla és nekifogunk a marcipánbevonat elkészítésének.

4.  A marcipánmassza felét porcukros felületen kinyújtjuk (mint a tésztát) és finoman, lassan beborítjuk vele a tortát. A marcipánmassza többi részét tetszőlegesen színezzük és formázzuk, úgy ahogyan szeretnénk. A mogyorókrémet fecskendőbe adagoljuk és segítségével feliratozzuk a tortát.

Barackos túrótorta

babavaro-torta-barackos-pelenkatortawebshop-blog

Hozzávalók: 3 db tojás, 6 dkg cukor, 8 dkg Nagyi titka Extra finom süteményliszt, 0,5 kg túró, 12 dkg puha vaj,
1 citrom reszelt héja és leve, 10 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 5-6 db barack (konzerv vagy friss),
5 dkg pörkölt, szeletelt mandula az oldalára

 

 

Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját a fele cukorral kihabosítjuk. A fehérjét a másik fele cukorral habbá verjük, majd a tojássárgás részt beleforgatva, a lisztet is hozzákeverjük. Egy közepes tortaformába sütőpapírt teszünk, majd a tésztát beletöltjük. 180 fokos sütőben kb. 20-25 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Ha langyosra hűlt, a tészta tetejére nehezéket teszünk (pl. egy tányért), hogy a végeredmény egyenes legyen. A tortaformában hagyhatjuk, erre kerül a töltelék.

A krémhez a vajat a porcukorral kihabosítjuk, majd a többi hozzávalót is belekeverve tovább habosítjuk. Az így elkészült krémből egy keveset félre teszünk – ezzel fogjuk a torta oldalát körbekenni –, a többit pedig a piskótalapra töltjük. Betesszük a hűtőbe 1-2 órát dermedni, majd eltávolítjuk róla a tortaformát.
A tetejét a szeletelt barackkal díszítjük, az oldalát pedig megkenjük a félretett krémmel és megszórjuk a szeletelt mandulával.

Ha pedig megsütöttük valamelyiket ezekből a finomságokból, de nincs ötletünk egy tuti ajándékra, rendeljünk egy kevésbé krémes és édes tortát, mégpedig egy pelenkatortát, amit bár desszertként nem szolgálhatunk fel a vendégeknek, de minden újdonsült szülő és gyerkőc biztosan örül majd neki.

Hasznos és egyedi ajándékötlet, ami gyakorlatilag száz százalékig felhasználható és a fent említett tortákkal ellentétben hűtőbe sem kell tenni őket, és meg sem romlanak.

Neked melyik a kedvenc torta recepted? Várjuk a titkos receptet, itt  a Babaköszöntő, babaváró zárt Facebook csoportban!

(Commenting: OFF)
baba szuletes

Laci vagyok, 2500gramm, egy darabig még nincs fogammmmm. 52 centivel születtem reggel 8-kor, óvakodok még a bortól. Sokat sírok, cicit szopok, ha megnövök majd még írok.

Nagyon friss az élmény,
alig,hogy születtem.
Anyukám,apukám
írjatok helyettem.
Ne sokat,csak annyit:
eggyel több a létszám,
Hogyha szeretni kell,
számítsatok énrám!

Azért mert szerettek
jöttem a világra,
Lettem új fénycsillag,
szülők boldogsága.
Szeressetek mindíg
ilyen szeretettel,
A kincsetek vagyok,
pici kincs,de ember!

Mikor megszületik 1 várva várt gyermek, az élet dolgai értelmet nyernek. Anyaszív, apaszív dobban meg 1 párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman. Sok boldogságot és egészséget kívánok . . . megszületéséhez!

Mikor megszülettél, ünnep volt az égen. Megkérték a Jóistent a kisangyalok szépen, legyen ez a kislány szebb a százszorszépnél, ragyogjon jósága szebben az ékszernél.

Örömmel tudatom a nénikkel és bácsikkal,hogy 2016 xx xx-án megérkeztem.
Név:
Súly:
hossz:
Szemszín:
stb…

Az önök ajándéka SMS üzenet formájában a pannon jóvoltából érkezett, a mi ajándékunk a helyi gólya jóvoltábol érkezett 2008.x.x.-án..súlya:x hossza:x neve:x
hangja:van…

“Megérkeztem 2016. …-én …-kor és ha már itt vagyok, elárulok néhány apróságot magamról. Szóval a csuklómra kötözött furcsa ízű szalagra azt írták én lennék … Talán … tincseimnek és … szemeimnek köszönhetően a doki bácsik mind oda vannak értem. Bár most még picinek érzem magam, mindössze … gr és … cm vagyok, de háromóránként édesanyám karjaiban bőséges ennivalót és szeretetet kapok. Igyekszem hamar megerősödni, hogy személyesen megismerhessek mindenkit.”

Üdvözöllek életem első sms-ével. Ekkor meg ekkor, ennyivel és ennyivel születtem, stb. Míg saját számom nem lesz, anyukám mobilján tudtok elérni. Pussz: baba neve.

Üdvözletünket küldjük a kórházból. Már tegnap este 6-kor találkoztam anyukámmal, de csak most tanultam meg SMS-t írni! Paramétereim: „adatok”. Anya is jól van, hősiesen bírta, hogy rakétaként törtem előre a világra, csak még kicsit fáj neki… De nem haragszik. Puszi: baba neve

A mai napon -minden tiltakozásom ellenére- x.óra perckor felmondták a társbérletemet, így x.kg-mal és centivel új otthon után kellett néznem. ….nál/nél szerető családra leletem. Baba

Lakásbérleti szerződésemet 2008./hónap,nap/ hatállyal felmondták,és /óra,,perc/-kor,az általam bérelt helyiség elhagyására köteleztek.Ennek okáért nem megfelelő viselkedésemet/a környezetem állandó zaklatása,izgés-mozgás,stb…/nevezték meg.
Elárulom,hogy a látszat ellenére szivesen költöztem ki.Eddigi helyem, cm-es hosszúságom és gramm súlyom miatt,a csintalanságok elkövetéséhez egyre szűkebbnek bizonyult.
A kilakoltatás fáradalmait egy óriási alvással pihentem ki.Utána felfrissülve,méltán éreztem úgy,hogy az új helyemen is Én vagyok az úr.
Megérkeztem.mindenkit puszilok./név/

A mai napon ugy döntöttem,hogy feladom luxusalbérletem anyánál és…óra…perckor kiköltöztem.Jó volt nála de mivel ….gr,….cm-ig nőttem szűkös volt a hely. Üdv..(név)

Jött egy csoda,harmat lágy pici jószág,édes,lihegő,vér lüktet benne,eleven valóság”..aztán az adatok.

Amennyiben a gyermeked gyönyörű és tökéletes, soha nem sír vagy lármázik, terv szerint elalszik és kérésre böffent, mindig egy kisangyal –, akkor te csak a nagymama lehetsz.

A baba a szerelmet erősebbé, a nappalt rövidebbé, az éjszakát hosszabbá, a pénztárcát kisebbé, az otthont boldogabbá, a ruhát gyűröttebbé, a múltat semmissé és a jövőt tartalmasabbá teszi.

Üdvözletünket küldjük a kórházból. Már tegnap este 6-kor találkoztam anyukámmal, de csak most tanultam meg SMS-t írni! Paramétereim: „adatok”. Anya is jól van, hősiesen bírta, hogy rakétaként törtem előre a világra, csak még kicsit fáj neki… De nem haragszik. Puszi: baba neve

“Megérkeztem 2008. . . . -én . . . -kor és ha már itt vagyok, elárulok néhány apróságot magamról. Szóval a csuklómra kötözött furcsa ízű szalagra azt írták én lennék . . . Talán . . . tincseimnek és . . . szemeimnek köszönhetően a doki bácsik mind oda vannak értem. Bár most még picinek érzem magam, mindössze . . . gr és . . . cm vagyok, de háromóránként édesanyám karjaiban bőséges ennivalót és szeretetet kapok. Igyekszem hamar megerősödni, hogy személyesen megismerhessek mindenkit. ”

Üdvözöllek életem első sms-ével. Ekkor meg ekkor, ennyivel és ennyivel születtem, stb. Míg saját számom nem lesz, anyukám mobilján tudtok elérni. Pussz: baba neve.
. . . vagyok, . . . . . gramm, egy darabig még nincs fogam. . . . . . centivel születtem reggel . . . . -kor, óvakodok még a bortól. Sokat sírok, cicit szopok, ha megnövök majd még írok.
😀

“Még emlékszem az első tétova mozdulatodra. Fáradtak voltunk mind a ketten, mert megszülni és megszületni egyaránt nehéz. De te megengedted, hogy elszakadjak testedtől, magadhoz öleltél, hogy érezzelek. Mohón kerestem az életerőt, melyet nekem tartogattál, hiszen már kilenc hónapon keresztül erre készülődtünk. Jó volt hallgatni szíved dobogását, jó volt a nagy munka után csendesen megpihenni ölelő karodban. Tudom, sokszor Te is fáradt voltál, néha majdnem feladtad, de az én létezésem erőt adott. Akkor is a legszebb voltál, ha te nem így érezted, mert olyat adtál Nekem, amit soha senkitől nem kaphattam volna – az Életem. Testedből tápláltál szíved minden melegével.”

Sárhelyi Erika: (Netelka)
Már akkor is

mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon
szerettelek.

forrás

(0)
keresztelo pelenkatortawebshop

Mitől lesz egy keresztelő emlékezetes? Lássuk!

Bármilyen családi rendezvényről is legyen szó, mindannyian azon igyekszünk, hogy jó hangulatban, lehetőleg emlékezetesen teljen. Nincs ez másképp a keresztelők esetében sem, ami általában egy családban nagy és jelentős ünnep, és pont ezért megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot mindenféle szempontból. Vásárolunk, sütünk-főzünk, készülődünk, vendégeket hívunk, és mindent úgy próbálunk intézni, hogy ebből a bizonyos napból igazi ünnepet teremtsünk. Számtalan feladat vár ránk egy keresztelő előtt, így jó, ha számba vesszük, hogy milyen teendőink is lehetnek a nagy nap előtt, hogy minden zökkenőmentesen zajlódjon.

Szervezési tippek keresztelőre

“A kevesebb néha több”- elve ebben az esetben is működőképes. Nem biztos, hogy a keresztelőnek puccos, „erezd el a hajamat” bulinak kellene lennie, inkább a többség, egy meghitt hangulatú családi, baráti összejövetelre esküszik.

Addig nyújtózzunk, ameddig a pénztárcánk ér… nem kell minden áron vagyonokat elköltenünk rá, és soha ne feledkezzünk meg róla, hogy valójában kiről is szól ez az esemény.  Nem rólunk, nem az amerikai nagybácsiról, nem a keresztszülőkről és nem is a főnökünkről, hanem kisbabánkról, akit tagjává fogad az egyház. 

Általában templomban szokás keresztelőt tartani, de ha még emlékezetesebbé szeretnénk tenni és a pap vagy a lelkész sem idegenkedik attól, hogy rendhagyó helyszínen keresztelje meg a gyereket, tarthatjuk még kápolnában, kertben, réten vagy ahol csak szeretnénk.

Az időpont kiválasztása szokta a legnagyobb fejtörést okozni, főleg ha nagy, családi összejövetelről van szó, hiszen nehéz olyan dátumot találni, ami mindenkinek megfelel. Jó, ha három-négy időponttal is érkezel egyeztetés végett a hivatalba, hogy legyen miből válogatni, beszéljétek meg a családdal, barátokkal, hogy kinek milyen nap és napszak lenne a legideálisabb és válasszátok azt, ami a többségnek – de főleg nektek és a keresztszülőknek – a legmegfelelőbb.


Amikor már a helyszínben és az időpontban gondolkoztok, ideális esetben már tudjátok, hogy kik lesznek a gyermek keresztszülei. Általában automatikusan a szülők testvérei szoktak először szóba kerülni, de úgy válasszátok ki a keresztszülőket, hogy ők lesznek azok, akik a legnagyobb felelőséggel terelgetik majd gyereketeket a helyes úton. 

Keresztelő meghívó

A keresztelő meghívottjairól mindenképp készíts egy listát, hogy még véletlenül se maradjon ki senki, mert abból bizony életre szóló sértődések is lehetnek. Mindegy, hogy szűk családi körben, vagy nagy baráti társasággal tervezitek a nagy napot, igyekezz mindenkit személyesen meghívni, mert egy sms vagy e-mail nagyon személytelen lehet ebben az esetben. 

A baba fehér ruhácskájáról ne feledkezzetek meg a nagy szervezés közepette. Általában ezt a keresztszülők szokták megvásárolni a gyereknek, de ha úgy látod, hogy bizonytalanok a babaruha vásárlásban, segítsd őket egy-két tanáccsal. Pl. jó, ha tudják a baba méreteit és a ti igényeiteket is. Nem mindenki örül egy habos-babos, mini esküvői ruhának a gyereken, az egyszerűség itt is lényeges lehet. És még egy jó tanács: mivel a templomok általában télen-nyáron hűvösek, ezért jó, ha rétegesen öltöztetitek fel a kicsit a keresztelőn, hogy meg ne fázzon!

Ha a keresztszülők helyett, ti vásároljátok meg a ruhácskáját, kérd, hogy a keresztszülők ajándékként pelenkatortát hozzanak a kicsinek, mert nemcsak jó hasznát vehetnétek a sok-sok pelenkának, de igazán egyedi és mutatós ajándék is egyben.

A keresztelőt követő ünnepség ételeiről, italairól és dekorációjáról aztán végképp nincs semmi kőbe vésve! Azt esztek-isztok, amit csak szeretnétek. Az ügyesebbek és a ráérősebbek elkészíthetik otthon is a lakomát, de egy húsz fős társaság esetében előnyösebb, ha catering céggel intézitek az ételszállítást. Mindegy, hogy szendvicses-ropogtatnivalós vagy négy fogásos ebéd vár rátok, a tortáról SOHA ne feledkezzetek meg! Nagyon jól mutat egy-egy ilyen finomság tetején egy marcipán baba…

Ha mindenről sikerült gondoskodni, nincs más dolgotok, csak ünnepeljétek a kicsi keresztségét. Lehet hagyományos vagy rendhagyó keresztelő, a lényeg úgyis az együttléten és azon lesz, hogy még évek hosszú sora után is jó legyen visszagondolni erre a napra.
 

(0)
keresztelo es keresztszulok

Tudtad, hogy elengedhetetlen a házasságkötéshez, hogy meg is légy keresztelve? És azt, hogy nemcsak az ajándékozás a feladata egy keresztszülőnek?

Mindig kicsit szomorkásan hallgatom azokat a történeteket, amik arról szólnak, hogy nem keresztelnek meg egy gyermeket azért, mert a szülők úgy gondolják, majd ha felnő, eldönti ő, hogy milyen vallású szeretne lenni és kimerül az egész annyiban, hogy nevet adnak a kicsinek és kész. Ilyenkor mindig csak arra tudok gondolni, hogy ha felnő a baba, vajon tényleg meg fog-e keresztelkedni, vagy mire odanő, felnőtt fejjel lehet, hogy már egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy valamely egyház tagjává váljon?!

Nem tartom magam egyáltalán bigott vallásúnak, de ez egy olyan szép szertartás, melyről úgy gondolom, kár lemondania bárkinek. Megnyugtat viszont a tudata annak, hogy a nem túl hitbuzgó családokban is meghitt hagyománynak tartják a mai napig, bensőséges ünnepnek, ami a gyermek születésének “megünnepléséről” szól.

Keresztelő

keresztelo pelenkatortawebshop

Katolikusok, reformátusok, baptisták és evangélikusok egyaránt megkeresztelik gyermekeiket. Ez egy fajta “beavató szentség”, amely által beiktatják a hívő közösségbe a keresztség felvevőjét, vagyis a gyermeket.

Keresztelni tulajdonképpen bármikor lehet: nincs kőbe vésve, hogy a gyerek hány éves korában részesüljön a keresztség szentségében. Vannak, akik a baba születése után egy hónappal már meg is kereszteltetik a kicsit, de olyanok is akadnak, akik várnak, hogy a gyermek nagyobb legyen talán azért, hogy már ő is „felfogjon”, érzékeljen valamit ebből. Sokszor láttam olyat, hogy a pici már a saját lábán totyogott be a templomba, de olyan keresztelőn is voltam, ahol a gyerkőc végigdumálta az istentiszteletet, mert már javában beszélt. Lehet kéthónapos, féléves, egyéves vagy akár nagyobb is a gyerek, akit megkeresztelnek.

Bizonyos felekezetekben a házasságkötés alapja is az, hogy a házasulandó felek meg legyenek keresztelve. A keresztség által a vallás tanítása szerint Isten gyermekévé, az egyház tagjává, a Szentlélek templomává válunk. Éppen ezért az egyházak képviselői gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyerek megkeresztelése csak akkor indokolt, ha a szülő saját maga is éli és gyakorolja hitét.

Keresztelő és a keresztszűlők

A keresztelésre keresztszülőket szokás választani, akik lehetnek párban, egyedül, de többen is. Keresztszülőnek lenni nagy megtiszteltetés, és egyben komoly felelősség is. Nem csak annyiban merül ki egy keresztszülő feladata, hogy bizonyos ünnepek alkalmával, ajándékokkal halmozza el a gyereket. Ettől sokkal több, legalábbis többnek kellene lennie, ám manapság már ez is értékét vesztette és inkább az ajándékozáson, mintsem a lelki útmutatáson van a hangsúly.

A szülők, a keresztszülők és az egyház feladata, hogy a megkeresztelt gyerekkel megismertessék az evangélium tanítását. Ők ezt a kötelezettségüket ismerik el azzal, hogy a szertartás alatt megvallják hitüket, és kijelentik, hogy akarják gyerekeik megkeresztelését és hívő kereszténnyé nevelkedését. A keresztszülőnek életvitelével példát kell mutatnia keresztgyerekének, s nem árt, ha lelki fejlődésében is támogatni tudja őt.

Keresztelő servezés? Semmiképen ne feledkezzünk el a következőkről:

1. A résztvevőknek meghívót küldeni vagy személyesen meginvitálni őket. Tarthatjuk a keresztelőt szűk, családi körben, de jelen lehetnek a barátok és ismerősök is.
 
2. A kicsit fehérbe öltöztetik ilyenkor. Általában a keresztszülők gondoskodnak a kicsi ruhájáról, de természetesen nekünk, felnőtteknek is “ünneplőbe” kell megjelennünk a templomban. Ne feledkezzünk el róla, hogy egy templom télen-nyáron egyaránt hűvös. Mindig legyen nálunk melegebb ruha is, vagy egy pléd, amibe belecsomagolhatjuk a babát, hogy meg ne fázzon. 

keresztelo feher kislayn cipo

3. A keresztelő után a keresztszülőket, hozzátartozókat és barátokat szokták megvendégelni. Jó és egyszerű megoldás egy catering céggel intézni az ételszállítást, de vannak, akik a komatálra esküsznek, és megbeszélik, ki mit hoz a keresztelő utáni rendezvényre.

4. Egy keresztelőre nem érkezhetünk üres kézzel! Ha a szülők nem adnak semmilyen táppontot, hogy mire is lehet szüksége a gyereknek, rendeljünk erre a különleges alkalomra egy egyedi, keresztelőre pelenkatortát, amivel garantáltan örömet fogunk okozni. Sokkal személyesebb, mint egy csomag pelenka, ráadásul a masnikkal, szalagokkal és celofánnal díszített torta igazán “ünnepi”. Meglátjuk, az esemény végén mindenki arról fog minket kérdezni, hogy hol szereztük ezt a szuper ajándékot.

 

ajandek-szallitas

 

Pelenkatorta kínálatunkat a következő linkre kattintva eléred: www.pelenkatortawebshop.hu/pelenkatorta/

(0)
babavaro buli ajandek otlet pelenkatortawebshop blog

Nem is gondolnánk, hogy egy babaváró buli szervezése mennyi feladatot ad annak, aki magára vállalja a szervezési teendőket. Nem elég csak összetrombitálni a csajokat egy kis összejövetelre és gondoskodni a szendvicsekről, hiszen ha igazán emlékezetesre tervezzük az eseményt, a mi dolgunk lesz a meghívottak szórakoztatása és a dekoráció kitalálása is.

Ha már tudjuk, hogy hol rendezünk babavárót, kezdhetünk azon is gondolkozni, hogy hogyan varázsolunk a szürke nappalinkból ünneplésre ideális teret. Általában a babavárókat nem a kismamánál tartják, megkímélve őt a pakolászástól és takarítástól, inkább valamelyik barátnőjénél. Nem túl gyakori az sem, hogy egy helyet bérelnének ki erre az eseményre, kényelmi szempontból sokkal jobb, ha valamelyiktöknél tartjátok a partit. Lufik, girlandok, szalagok, masnik, lampionok és konfettik. Ezek mind jöhetnek. Minél több van belőlük az annál jobb, de ne feledkezzetek el az ízlésesség határán belül maradni.

Témák babaváró bulira

Az Egyesült Államokban – ahonnan ez az egész babaváró bulis dolog elindult – bevett szokás, hogy egy meghatározott téma köré építik fel a babaváró bulit. Sokan választják a cumisüveg témát és színes cukorkákkal megtömött cumisüvegeket szolgálnak fel vagy cumisüvegbe töltött frissítőket. Lehet gólyás, mackós, elefántos, kiskacsás, csigás, pillangós, babakocsis, pelenkás, amit csak szeretnénk. A lehetőségek tárháza végtelen, és csak a fantáziánk szabhat határt neki. Beszéljünk a kismamával a dekorációról is. Ha meglepetés babavráó bulit szervezzünk, legyen olyan a dekor, ami biztosan mindenkinek tetszeni fog.

Ha tudjuk a születendő kisbaba nemét, könnyű dolgunk van a színösszeállítást illetően. A rózsaszín a kislányok, a kék a kisfiúk színe. Ez így egyszerű, de mi van akkor, ha a szülők nem szerették volna előre tudni, hogy lányuk vagy fiúk lesz? Olyan lányos kismamával is találkoztam már, aki zsigerből elutasított mindent, ami rózsaszín. Pánikra semmi ok! A színpaletta igen tág… lehet a dekoráció zöld, sárga, piros, halvány lila vagy éppen narancssárga is.

Bár egy világ rajong érte, megmondom őszintén engem a hideg ráz a Hello Kittys dolgoktól. Viszont sokan imádják, főleg a lányos anyukák. A mesehősök közül Hello Kitty, Minnie egér, a mókás minionok és a klasszikus Pom-Pom a nyerő. Bármi mellett is döntsünk, azt a kismama is mindenképp szeresse, mert senki nem akar három-négy órán át rettegni a saját buliján a bohócoktól, ha például nem kedveli őket.

Ha sikerült kitalálni, hogy mi legyen a babaváró buli témája, e köré csoportosítsunk mindent: a meghívókat, a dekorációt, a tálalást, esetleg még az ajándékokat is. Azért, hogy ne csak az ünnepeltnek legyen maradandó élmény ez a kis összejövetel, készüljünk apróságokkal a vendégeknek is, amit majd haza is magukkal vihetnek.

A dekoráció egyben ajándékötletet is lehet

Babaholmikból sosem elég, mert ugye mindent egy szempillantás alatt kinőnek. Vásároljunk babaruhákat, rugdalózót, bébi zoknit és azokat lógassuk fel a szobában díszítés gyanánt. A siker garantált lesz!

Egy csokor virág minden időben jól mutat az asztalon, de ha már babaváróról van szó, inkább kreatív pelenkatortát tegyünk az asztal közepére. Ez nemcsak mutatós, de hasznos ajándékötlet is, hiszen mind a pelenkák, mind pedig a pelenkatortába rejtett ajándékok száz százalékig felhasználhatóak. Minél nagyobb, annál jobb. Ha jóban vagyunk a meghívottakkal, dobjunk össze egy kis pénzt és rendeljünk egy három vagy négy emeletes pelenkatortát, ami tökéletesen passzol majd a babaváró buli témájához is és hát dekorációnak sem utolsó…

Meglátjuk majd milyen hálás lesz érte a leendő anyuka, hiszen így egy kis időre, jócskán ellátjuk majd a babát pelenkával.

 

(0)