babavaro gondolatok, versek

Babaváró versek

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Várnai Zseni: Be szép

Angyali kisded
Anyjának lenni,
Bölcsöt rengetni,
Nótát zengeni
Be szép.

Gügyögő hangra
Gügyögve felelni,
Nyűgös síráson
Elkeseredni
Be szép.

Piciny kezecskét,
Lábacskát csudálni,
Ébredést lesni,
Aluvást várni
Be szép.

Gyermekmosollyal
Bút hessegetni,
Kereső szácskát
Kebelre tenni
Be szép.

Gyermekmosolyban
Gyermekként feredni,
Bánatot elvetni
Édeset nevetni,
Gyermekmosolyban
Gyermekké lenni
Be szép.

Sárhelyi Erika: Már akkor is

mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon
szerettelek.

Urbán László: Pici baba, ha születik

Nagy szerelem, hogyha lángol.
Anyuka lesz majd a lányból.
Fehér gólya száll a házra.

Világra jön kis babája.
Fürdő vizet, ha éri teste.
Anyja méhe jut eszébe.
Kézzel, lábbal, ha integet.
Így üdvözöl tégedet.

Apró szemei, ha ide-oda mozognak.
Keresi, kutatja az alakot.
Hangokat hall, de embert nem lát.
Hiányolja édesanyját.

Nagyon nagy még a kötődés.
Kell neki a törődés.
Ha megfürdeti, megszoptatja.
Puha pólya betakarja.

Apró keze kalimpál.
Aztán újra elszundikál.
Pici szája mosolyt formál.
Angyalokkal úgy szaladgál.
S ha a köldökzsinór leszárad.
Új emberkéje lesz ő e világnak.

Lelkes Miklós: Kisfiam szemében

Fiam szemében alma és éden
édes kerekség ég csuda szépen.

Fiam szemében cincogó vágyak
-csizmás egérkék- mind szalutálnak.

Fiam szemében kisördög ül meg
maszatos képe gyönyörű ünnep.

Fiam szemében jár kicsi róka
csillag-fogócska, csillag-bújócska.

Fiam szemében játszik a játék
játszik a szépség, holnap- .

Fiam szemében két kicsi kosnak
kobakja koccan – így okoskodnak!

Fiam szemében – madárhang szélben
nagy, kék szabadság szépül merészen.

A csaló hétköznap csak engem bánthat:
fiam szemében mindig vasárnap!

Gulyás Gábor: Baba

Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,
Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.
Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,
Mutasd meg magad, gyere a világra.
Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,
Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.
Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,
Sírásod számukra isteni nóta.
Hideg van, megszoktad a burkolt világot,
nem ismerted máig az igazi valóságot.
Megszakad hirtelen az összetartó kötél,
nem visz vissza senki, ide születtél.
Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,
Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.
Lefektetnek valakire, ez most már tabu.
Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!

Inkább lennék anya…

Inkább lennék anya
Mint bármi a világon.
Gyermeket nevelni
Szebb, mint a legszebb álom.

Inkább csecsemőm
Ajkait érezzem mellemen,
Minthogy nyakam körül
Királynői nyakék legyen.

Inkább ne ragyogjon
Fejemen diadém,
Csak kicsinyem legyen
Mellettem békés alvóhelyén.

Inkább törlöm arcát
Gyönyörködöm nagy szemében,
Minthogy híres legyek,
S elborítson a sok érdem.

Wolfbetta: Nézd…

Nézd, mocorog,
szíve dobog,
édesen int,
újra, megint.

Két pici láb
fel-le, ha jár,
lágy ütemet
rúg odabent.

Angyal e lény,
fény, s a remény,
életem Ő,
cseppnyi jövő.

 

Dugász István: Minden nő

Minden nő az élet fája,
Mindegyiknek van egy álma.
Gyereket szül a világra,
Legyen, aki majd imádja.
Imádni kell a gyereket,
Ki továbbviszi a lelket.
Azt, amit a nő szeretne,
Járjon vele fellegekben.
Legyen kiért imádkozni,
Hogy megnőjön vágyakozni.
Minden nőnek ez az álma,
S legyen neki igaz párja.
A világ az csak így kerek,
Szülő legyen és sok gyerek.
Nő az élet mintaképe,
Írjuk azt most fel az égre.
Minden nő egy világszépe,
Valakinek életében.
Ott ragyog az ég tetején,
Ahol mindig szerelem ég.

Várlak

Nem látlak, de érzem minden mozdulatod,
Te adod az ütemünk, én meg a hangot.
Elveszek ebben a boldog, nyugodt percben,
Mikor két szív doboghat egyetlen testben.
S ha kihagyna szívem egy apró ütemet,
Érintésed betölti ezt a szünetet.

Elképzelem mosolyod, könnyeid is tán,
Mikor először hallom, szeretlek anyukám.
Mindezt lefesteném ezen az éjszakán,
És életed könyvébe beragasztanám.
Hadd legyen védőburkod az a szeretet,
Mit elmondani nem, csak érezni lehet.

Amíg megszokom lassan a gondolatot,
Mekkora ajándék, mit a sors rám hagyott,
Érzem, ahogy megnyugszol, tán elszenderedsz,
Mennyei békédben egyre csak növekedsz.
S mint zajra szomjazó üres, néma termek,
Úgy várlak, hogy végre törd már át a csendet!

Weöres Sándor: Szunnyadj, kisbaba

Szunnyadj kisbaba,

őriz halk szoba,

Zsongó éjszaka,

csillagfény.

Nagy a menn

ablak

süt a hold éjszaka,

Letekint egymaga:

„Aludjál

Kisbaba!”

Hold jár egymaga,

rád hull fátyola,

álmodj, kisbaba,

tündérkém.

Varró Dániel: Kíváncsiskodó

Hát ki vagy, te embriócska?
Benti Lujza? Benti Jóska?
Mutasd, mid van, mert ez minket érdekelne némileg.

Bökdösésre, vizslatásra
forgolódó kisbabácska,
tárd fel titkod itt az undok ultrahangos néninek.

Elvagy jól a benti léttel?
Mit forgatsz fél centiméter
átmérőjű kis fejedben, ó, miféle turpisat?

Magzatocskám, csöppnyi kincsem,
hát mutasd, hogy van vagy nincsen!
Megmutatta! Megmutatta? Hol mutatja? Á! Nicsak.

Varró Dániel: Babavárogató

Beszélek hozzád, kisbabám,
most még csak így, hason keresztül,
háthogyha hallod is talán,
mint plusz kilót a kismamán
a mérleg érez, és berezdül.
Mint kinti napfényt áterszt tüll –
beszélek hozzád kisbabám.

Úgy ülsz te ott bent, kis parány,
mint nagy narancsban kis gerezd ül,
még nemed, neved is talány,
s talán bent mégis hallja ezt fül –
beszélek hozzád, kisbabám.

Szabó Attila: Csoda a pocakba

Egy élet kezdődik a méhben
S magától fejlődik szépen
Pici baba
A pocakba
Elámulok egészen

Kifejlődik a feje, teste
S minden belső szerve benne
Amilyen pici
Oly Óriási
Ahogy Isten megteremtette

Sokszor nem fogom fel,
Hogy egy apró ember
Pár hét múlva
Megmozdulva
Egyszer csak életre kel

Milyen lesz, ha kifejlődik?
Teste, lelke egybeérik
Eltelik csak
Kilenc hónap
E világra megérkezik

Hiába még nem látom
Létezését csodálom
Fiam, lányom?
Drágaságom!
Érkezését nagyon várom

Keller Ildikó: Kapaszkodj meg felhők szárnyán

Kapaszkodj meg felhők szárnyán, érkezz meg egy csodás nap hajnalán.

Simogatunk, dédelgetünk, szeretettel felnevelünk.

Te, aki a felhők mögül érkezel fénylő csillagunk leszel.

Álmainkban már velünk voltál, mint Esthajnal csillag, úgy ragyogtál.

Szentmihályi Szabó Péter: Kicsi szívem

Kicsi szívem kicsit ér,
mégis minden belefér,
belefér a nagyvilág
belefér a rügyes ág,
belefér a kerek ég,
sivatagban a tevék,
hajókkal az óceán,
labdával a kisleány,
erdő alján suta nyúl,
a farkas, ha lelapul,
kicsi szívem kicsit ér,
a fájás is belefér,
belefér a temető
búcsút intő keszkenő,
mély ránc a homlokomon
belefér, ha akarom.
Jaj, hogy is van, hogy te nem
kopogtatsz a szívemen?

Csinálok én ott helyet,
puha ágyat is vetek,
betakarlak felhővel,
elringatlak szellővel,
szegény szívem megdobban,
megcsókollak álmodban.
Kicsi szívem kicsit ér,
neked adom semmiért.

Steel: Az Anya, bennem

Fénytől zsong a pirkadat, elmerengem
az egyszer voltból mává lett sorsomat…
Gyermekem figyelem, és megremegem
a pillanatot, angyalok homloka

simul enyémhez, ahogy rám tekint,
s Isten veszi tenyerébe szívemet…
Fiam, ki fáradásból talpra segít,
Érte vajúdom mindig újjá hitemet,

és Anyák napján imákba rogy lelkem,
amiért szülőjévé tesz az Élet.
Mécsesgyúlások a sóhajok bennem,
előttem napkelte most Anyám képe,

kitől kaptam a szeretet májusát,
kivirágzott gondoskodásmagvakat,
s az asszonyi-én örökölt nyarát,
gyümölccsé érlelő emberi szavakat.

Köszönve csókolom emléke arcát,
magamba szívom szél-lehelt, lágy hangját…
Az Anya bennem a tiszta kéz, a barát,
tavaszi eső, mely mossa bánat sarát.

Az Anya bennem Általuk lett termőföld,
szembogaramban finom esti sugár,
érintésekben melegség, ringató csönd,
friss levegő a viharporok után…

Az Anya bennem gyökérzet és erő,
véremből lettnek fedél, tányérra étel,
bizalomszabadság, sarjadásra mező,
templom, hol köldökzsinórjaink összeérnek.

Steel: Érkezel

Érezlek, mint még senki mást, úgy közel,
szívem dobbanáshangjain mesélek
Neked, puszta létem bölcsőként ölel.
Teljessége vagy légzésem csendjének,
óvlak, és olyan becsben vigyázok Rád,
mint egy kislány vigyázza karácsonyát.
Elképzelnélek. De csak azt tudom, mit lát
a lélek bent: anya a gyönyörű kisfiát.
Gyönyörű vagy, gyönyörű leszel. Csodák
valósága Benned. Szeretetem társad,

és a világra kitáruló szobád,
hogy biztonsággal indulhasson lábad.
Lassan megérkezel. Igaz, nem tudom,
lehet-e érintésed és érintésem
ennyire átható a születéstúlon,
de azt tudom, csontjaimig, egészen,
sorsommá váltál. Mióta megfogantál,
részemmé lettél, egy vagy az élettel
nekem, bennem, és a közeli holnap már
mosolyog, hiszen vele hozzám érkezel.

Forrás: www.poet.hu

 

(Commenting: OFF)
gratulacio-baba-erkezesehez-pelenkatortawebshop

Babaköszöntő idézetek

“Megjöttem, itt vagyok, éppen körülnézek,
s egy ismerős szempárt megismerni vélek
Hívogató élmény, érzem, hogy közeleg,
 segítsetek kérlek hadd menjek közelebb.
S egy halk szavú asszony meghallván a vágyam,
 Apa pocakjára odafektet lágyan.
 Hogy míg átöleli piciny hasonmását, boldogan hallgassam szíve dalolását.
Meleg tenyerével simogatja bőröm, ha elszenderednék, most Ő lenne az őröm.
Olyan jó így együtt, feküdni az ágyban, Anya pocakjában ilyen álmot láttam.
Békés biztonságban indul földi létem, hálásan köszönöm csendes születésem.”

“Még a világon se voltam én, már akkor jóban voltam veled,
Hónapokon keresztül nem engedtem el a kezed,
Már akkor óvtál és megvédtél a bajtól,
Te voltál az (első) hős, aki csak miattam harcol,
Teltek a hetek, lassan elindultam járni,
Te boldog voltál, mikor meghallottál kiabálni,
Mikor az első szó elhagyta a számat,
A karjaid jelentették a pihe-puha ágyat.”

„Odakint nagyon sok a gonoszság,
Nem tudod, hol maradt a jóság,
Ébredj rá a világra, Gyermek,
Lásd te magad, Gyermek,
És ne feledd: mi szeretünk téged.” (Marie Luise Kaschnitz)

„A gyerek egészen megváltoztatja az ember életét (…). Olyan dolgokat vehet észre, amelyeket addig soha, és olyan dolgokat érthet meg, amelyeket addig nem értett. Azt hiszem, akinek gyereke van, megszűnik létezni, mert onnantól csak a gyerek él tovább, és ettől az ember érdekes módon bölcsebb lesz.” (Francisco González Ledesma)

„Kicsi rózsabimbó,
élted hajnalán
szunnyadozz csak párnád
hófehér haván.
Ringat jó anyácskád,
ezer gondja van rád,
féltő szívvel virraszt
sok-sok éjszakán.”

Kedvenc babaköszöntő idézetünk:

„Én már azóta szeretlek, mikor még nem voltál más csak puszta gondolat, és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat. Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt és én azóta a lelkemhez simítva hordalak.”

„Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcok közé fonta két puha tenyerét
s néked adta keble mindösszes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt
s a léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába.”

“Mikor megszületik egy várva várt gyermek, az élet dolgai értelmet nyernek. Anyaszív, apaszív dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman.”

“Azért, mert szerettek,
jöttem a világra,
s lettem új fény, csillag, szülők
boldogsága!
Szeressetek mindig igaz szeretettel.
A kincsetek vagyok,
pici kincs, de EMBER.”

“Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.
Kis parányom, milyen nagy örömmel
Állok itt és nézem képedet!
Kell-e még pap? örömkönnyeimmel
Keresztellek én meg tégedet.
Csillagász lett végre is belőlem,
Itten állok csillagom előtt,
Arcvonásit hosszasan szemlélem,
S találgatom a távol jövőt.” (Petőfi Sándor)

“Száz közt, százezer közt,azon hirtelen, akármi a próba, megismertem volna: Ezt küldték nekem! Itten vagy Te otthon most és mindenkoron, itt bontja ki minden értékedet Isten, drága csomagom!”

“Óriásként, felhők
közül, félszegen
hajlok rád köszöntőn,
köszöntlek e földön,
pici idegen!” (Illyés Gyula)

További csodálatos babaköszöntő idézetek: anyanet.hu

“Azt kívánjuk mindnyájan e szép napon,
Ragyogjon rád napfény, legyél boldog nagyon.
Szíved sose féljen, bánat sose érjen,
Minden utadon szerencse kísérjen.”

“Itt vagy velem, mint egy új remény
Az éjszakát felváltja a fény
Csak egy perce élsz, nézlek boldogan
Úgy vártam rád, édes kisfiam” (Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam)

“Nagyon friss az élmény,
alig,hogy születtem.
Anyukám,apukám
írjatok helyettem.
Ne sokat,csak annyit:
eggyel több a létszám,
Hogyha szeretni kell,
számítsatok énrám”

“Mikor megszülettél, ünnep volt az égen. Megkérték a Jóistent a kisangyalok szépen, legyen ez a kislány szebb a százszorszépnél, ragyogjon jósága szebben az ékszernél”

“Szeretettel köszöntelek te édes kicsi csöppség, Életedet kísérje áldás és egészség! Szüleidnek te lény a fény, életük aranya, Mosolyod legyen napjaik csillaga!” (Simon Ágnes)

“Hosszú csőrű gólyamadár cipelt egy kis csomagot.
A mai napon megérkezett, s Téged nekünk itt hagyott.
Karcsú lába vízbe gázolt bokáig,
Téged pedig pici … (baba neve) Isten éltessen sokáig!”

“Halkan kopogtatott, sírva érkezett
EMBER Ő
az életet nem kérte, kapta.
Valóra váljanak az álmai
azt akarja.”

 

A Babaköszöntő idézeket a citatum.hu, az anyanet.hu és a poet.hu oldalakról gyűjtöttük.

 

 

(Commenting: OFF)
karacsonyi-ajandek-otletek-pelenkatortawebshop

Mi kerüljön a céges karácsonyfa alá? Adunk néhány tippet a céges ajándékvásárláshoz.

Közeledik az év vége, ami egyben az év végi hajtás időszaka is. A minőségi és egyedi céges ajándék kiválasztása és kivitelezése nem mindig megy zökkenőmentesen.

Ha egyedül döntesz a céges ajándékok kiválasztásában, akkor legkésőbb november közepén célszerű leadnod a rendelést.

Ha a döntési folyamatban több kolléga is részt vesz, akkor nem korai az egy hónappal korábbi, azaz októberi indítása sem – nem könnyű egyedi céges ajándékot találni. A szállítási, feliratozási problémákat elkerülheted, ha időben kezded a karácsonyi céges ajándékok beszerzését. 

Mi alapján döntsünk?

Némelyik cég karácsony táján személyre szabott meglepetést ad a dolgozóknak, partnereknek, máshol mindenki ugyanazt kapja. Arról, hogy mi kerül a céges karácsonyfa alá, jó még időben dönteni. A céges ajándékok kiválasztásánál döntsd el, hogy milyen kategóriákban (érték, célcsoport) és mit szeretnél ajándékozni.

A tavalyi kategóriák megmaradhatnak, de a tárgyat érdemes változtatni idén. Ha mindig ugyanazt adod ajándékba kollégáidnak, üzletfeleidnek, akkor az azt sugallhatja, hogy számodra ez csak egy letudnivaló kötelezettség, amin még gondolkodni sem szeretnél.

Segítségképp összeválogattunk egy tucat javaslatot arra, hogy idén mi kerüljön a céges karácsonyfa alá:

 

  1. Tollak, golyóstollak, noteszok
    Ha olyan céges ajándék mellett szeretnél dönteni, amellyel biztosan nem lőhetsz mellé, akkor az írószerek remek választásnak bizonyulnak. Egy jó minőségű toll bárki számára jól jön, de akár szettben is adhatod, vagy kombinálhatod a manapság sok esetben nélkülözhetetlen pendrive-val vagy jegyzettömbbel is az írószereket.
  2. Alkoholos italok
    Sok cég a karácsonyfa alá egy finom, jó minőségű bort vagy pezsgőt ad munkatársainak. Figyelem, soha ne feledkezzünk meg a csomagolásról! Az ital csomagolása remek alkalom a cég logójának elhelyezésére. Elegáns például egy fadobozban három fajta bor, a dobozon pedig a cég emblémája.
  3. Édesség
    Nemcsak édesszájúaknak ajánlott csokoládét, vagy valamilyen különleges nyalánkságot ajándékozni. Bármilyen édesség feldobható egy névre szóló szöveggel, logóval, vagy bármilyen más személyes kedvességgel. A rendkívül ízletes kézműves csokoládék mellett bonbonok, nyalókák is helyet kaphatnak az ajándékcsomagban, de a méz vagy a lekvár is kitűnő választásnak bizonyul.
    Karácsony alkalmából a mézeskalács vagy a bejgli hagyományos meglepetésnek számítanak, ám a megfelelő design gondoskodik a különlegesség érzetéről. A mézeskalács díszek felkerülhetnek a fára, az unikumos csokoládé vagy forró csoki pedig az ital zamatát csempészik bele az édességek fogyasztásának élményébe.
  4. Üdvözlőlap, képeslap
    Ha az anyagi keretek szűkebbre szabottak, vagy a céges viszony távolabbi, akkor a karácsonyi üdvözlőlapok bizonyulnak a legjobb választásnak. Többféle design közül választhatsz, és kívánhatsz elegáns, klasszikus lapokkal kellemes ünnepeket azoknak a kollégáknak, üzleti partnereknek, akikről semmiképpen sem szeretnél megfeledkezni az ünnepek alkalmával.

    boldog-karacsonyt-kepeslap

    (Tipp) Öteletes karácsonyi üdvözlőlapok itt!

  5. Ünnepi dísztárgyak, kozmetikai termékek
    Mikulásos, angyalkás vagy épp hópihés dísztárgyakból, gyertyákból, karácsonyfadíszekből rendkívül nagy a választék a céges ajándékok között. Ezek mellett az illatszerek, fürdőszettek, illóolajok és füstölők azok, amelyek olcsón megvásárolhatóak.
  6. Telefontok, nyakbaakasztó
    Az iPhone és az iPad mindennapjaink részét képezik, és gyakorlatilag már sehova sem megyünk nélkülük. Mivel mindig nálunk vannak, így védelemre, valamint megfelelő tárolóeszközökre van szükség hozzájuk. Ha tokokkal, vagy nyakba akasztóval kedveskedsz nekik, biztos lehetsz abban, hogy a munka során mindig kollégáidnál lesznek ezek az ajándéktárgyak.
  7. Öngyújtó, hamuzó
    Dohányzók körében biztosan nagy sikernek örvendenek majd ezek a kiegészítők. Az exkluzív minőség garantáltan jó választás lehet, ha tehát nagyobb keret van céges ajándékok készíttetésére, erre érdemes ügyelni.
  8. Kártya
    Vannak cégek, melyeknek szolgáltatásai között szerepel kifejezetten az egyedi hátlappal rendelkező kártyák készítése, nyomtatása. Logót, elérhetőséget minden további nélkül elhelyezhetsz pókerszettek, valamint egyéb kártyajátékok hátoldalán. A lényeg, hogy időben rendeld meg ezeket a személyre szabott ajándékokat.
  9. Jégkaparó
    Elsősorban férfiak számára bizonyul hasznos ajándéknak. Nem túl gyakori a céges ajándékok között az efféle autós kiegészítő, pedig bizony hasznos tud lenni a téli zimankóban.
  10. Egyedi fényképes bögre
    Bárki íróasztalán jól mutatnak, és ráadásul funkciójukat tekintve is kitűnő választásnak bizonyulnak. Ötletes formavilággal megválasztott darabok kedvencekké válhatnak, és a megajándékozott minden reggel velük indítja a napot.

    karacsonyi-egyedi-fenykepes-bogre

  11. Nyakkendő, sál
    Ruhák kapcsán maximum a nyakkendő, vagy egy szép sál az, ami még belefér a céges ajándék ötletek témakörébe, az ezeknél személyesebb ruházati cikkeket hagyjuk a családon belüli ajándékozásra. Uraknak nyakkendő, hölgyeknek sál dukál.

 

Az év utolsó két hónapja rendkívül gyorsan el szokott telni, ezért azt javasoljuk, szerezd be mihamarabb a kívánt céges ajándékokat. Legyen szó akár üzleti partnereiről, akár megbecsült alkalmazottjaidról, szánj időt a választásra, és okosan fontold meg a döntésed. Az ünnep nem csak a családé, hanem érdemes azokra is gondolni, akikkel az év többi napján is együttdolgoztok.

 

(Commenting: OFF)
babakoszonto versek

Babaköszöntő versek

 

Simon Ágnes: Dalocska újszülött kisbabához

Bőröd bársony
bársony alabástrom
Körmöd gyöngyház
gyöngyházfényű álom

Hajad puha
puha fényű lágyság
Füled parány
parányi imádság

Ajkad málna
málnaszínű szirom
Orrod pisze
pisze-puszis cirom

Szemed gyémánt
gyémántos ragyogás
Benne világ
világnyi lobbanás

Léted fátyol
fátyolból szőtt varázs
Jövőd titok
titokzatos parázs

Szívem remeg
remegteti sóhaj
Légy a Remény!
reménységes óhaj

Légy virágunk
Tündöklő  violám,
Virágzó kertünk
Bimbónyi kisbabám!

Bernáth János: Amikor felsírtál

Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.

Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisbabát kapott.

Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.

Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.

Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.

Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mind összes kenyerét.

Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.

Egyszerre lélegzett most anya és babája,
s érezte, élte már nem volt hiába!

Őri István: Baba vers

Piros arca gömbölyű
Az én Lelkem gyönyörű!

Gyémánt-szemek csodát várva
Mosolyognak a világra.

Két kis keze puha párna
Felém nyújtja támaszt várva.

Fürge lábon gyorsan szalad
Kis szobában messze halad.

Ha megszólal: Angyal-ének
Boldog vagyok, Érted élek!

Tóth Bálint: Egy kisfiú születése

A lucfenyőn rigó fütyült,
a hegyen pásztorcsillag ült,
s három nagy fülű csöpp szamár
hátán jött a három király.
A villamos szépen megállt,
a rendőr hármat szalutált,
néztük a furcsa menetet,
a kalauz is nevetett.
A buszról kucsmás, nagy subás,
fehér szakállú vén juhász
zökkent le, nyakában kos,
övében fényes rézfokos,
bojtárja báránykát hozott,
és senki nem csodálkozott:

– Induljunk – mondták -, emberek,
látni a boldog Kisdedet.
A küszöbön egy angyal ült.
– Még nem lehet! – szólt, s elrepült.
Fénylett helyette, míg visszaszállt,
kaput, ajtót szélesre tárt,
s mentünk, hogy végre lássuk Őt,
ki mindőnk örömére jött.
Testén fehérlő pólya volt,
jászol helyett csöpp ágya volt,
lehelte boci meg szamár,
– álltunk, mint ki csodára vár –
s hogy felmutatta Mária,
sírt, akár más emberfia.

Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan, oly édesen
De őt nem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

“Még emlékszem az első tétova mozdulatodra.
 Fáradtak voltunk mind a ketten,
mert megszülni és megszületni egyaránt nehéz.
 De te megengedted, hogy elszakadjak testedtől,
magadhoz öleltél, hogy érezzelek.
 Mohón kerestem az életerőt, melyet nekem tartogattál,
 hiszen már kilenc hónapon keresztül erre készülődtünk.
 Jó volt hallgatni szíved dobogását,
 jó volt a nagy munka után csendesen megpihenni ölelő karodban.
 Tudom, sokszor Te is fáradt voltál, néha majdnem feladtad,
 de az én létezésem erőt adott. Akkor is a legszebb
ha te nem így érezted, mert olyat adtál Nekem,
amit soha senkitől nem kaphattam volna.”

Kis Évi: Kisgyermek

Gondtalan, örömteli lélek dala száll,
kicsiny, öntudatlan teste élhetővé válik,
a létezést nem kérte – de örömben létezik –
a magzatként megfogant csoda.
Mindenki így kezdi élete körforgását,
átéli a születés eszményi pillanatát.

Bent az anyaméhben védelmezőn szendereg,
s várja a fényt a csatorna végéhez érve.
A nem várt csoda, pici lény apró szíve verdes,
felüvölt fájdalmában – megszületett.
Kezek taszító áramlata, könnyes szemek,
felemelő, ölelő szívek szeretete,
gondoskodó, aggódó nagyszülők tekintete.

Kísérnek rögös, hegyes utakon végig,
ellátva mindennel, mit lehet kérni.
Pokol bugyrai, s mennyország fénylik,
e kettősségből létrejövő fénylény.
Tehetetlenül felnéz a gyermek,
bezárt lelke sínylődik, de felnő.
Erős, önálló emberré válik,
odaadó, végtelen a lelke máig.

Bozó Éva: Luca-baba

Nem iparkodott.
Szüleinek ablakán, későn kopogtatott.
Végre megérkezett.
Már HÁROM HÓNAPOS.
Internet – telefon elé ül,
a BABA a MAMÁVAL!
Hogy a rokonok is örüljenek,
megtoldják Webkamerával.
LUCA nyugodt.
KIEGYENSÚLYOZOTT.
Figyelme tartóssága,
a korát meghazudtolja.
A percek múlnak.
Szopja ujjacskáját.
Az idő múltával, egyre több ujjával,
fújja trombitáját.
Hüvelyk,
mutató,
középső,
gyűrűs,
és a kisujja is előkerül.
Mikor az ökle eltűnik,
a telefon-kapcsolat megszűnik.
Elköszön a MAMA.
Szopni megy a BABA!

Szuhanics Albert: Bébivers

Megjöttem, itt vagyok, gyermeketek!
Nem kérek mást csak szeressetek!
Hozzátok mennyekből küldött az Úr,
Vágyatok tüze ejtett rabul…

Mosolygok rátok, boldogan én,
Hadd legyek nektek, jövő s remény!
Vigyázzatok rám, most óvjatok,
Amíg nem sírok, én jól vagyok!

De hogy ha hangom keserves lesz,
Legyen hamar, ki ölébe vesz!
Megnyugtat engem, reám nevet,
Éreznem kell, hogy engem szeret…

Édesanyám és édesapám,
Ó, milyen büszkén néztek le rám.
– Milyen tündéri kicsi baba!
Mondják, míg fekszem a kocsiba`.

Ringat az úton, kényelmes ám,
Sétálni megyünk, nap-nap után.
Gurul alattam a négy kerék.
Jó a friss levegőn, sétáljunk még!

Vigyázzatok reám, szeressetek,
Hadd legyek boldog, kicsi gyerek!
Látjátok, hogyan ragaszkodok?
Pedig még apró, s gyenge vagyok!

Rajtam nem múlik a boldog család,
Anya és Apa reám vigyáz.
Én is őrizem szeretetük,
Most már itt leszek mindig velük

Tamásfalvi Piroska: Keresztelőre

A mai napon a kereszténység hitét átadom,
A mai napon megérted, hogy a boldogság a legnagyobb vagyon.
Hiszen a neved a boldogság, mely örökké kísérjen,
A mai naptól megnyílhat a bizalmad a jó Isten hitében.
Hiszen a teremtő feladatot adott neked,
Hogyha nagy leszel, mindig nyitva tartsd a szemed.
Hogy meglásd milyen csodás élni,
És ha hiszel majd megtudod, hogy sosem szabad félni.
Cseperedj fel szépen, kereszténységben, láss csodát a világban,
Halld meg az igazságot édesanyád szavában.
A szüleid kik oltalmaznak és vigyázzák lépteid,
A jó Isten ki egyengeti utad, és megszépíti életed éveit.
Kívánok neked örömöt, és legyél jó kisgyerek,
És ne őrjítsd meg anyádat és apádat ha lehet.

Kállai Gyöngyi: Anya lettem

Megfeszül a test,
de vállalom,
Bár kimerített már
a fájdalom.
Csontjaim sajognak,
s érzem vérem
milyen meleg…
Utolsó erőmmel
életet adok neked.
Megszülettél!
Huszonegy év után
túl árnyakon,
túl fényeken,
egyszerre most nyert
értelmet életem.
Anya lettem!

babakoszonto-gratulacio-pelenkatortawebshop

Áprily Lajos: Fiamnak

Voltam alkonyba búgó tíbia.
Te légy jövendö gondolat-csatán
piros hajnalba búgó trombita.
Voltam romokra hulló permeteg.
Légy villámtól feszülö éjszakán
rontó, teremtö nyári fergeteg.
Voltam pennában sercegö erö.
Légy kohófényben sújtó kalapács,
idök üllöjén konduló verö.
Voltam lepattant húrú hegedü.
Légy boltozat-rendítö orgona,
echót riasztó, dörgö zengzetü.
Voltam haszontalan mühely-salak.
Te légy titkos szépségü, ritka kö,
miböl a müvész óriást farag.
Voltam tört palló szikkadó eren.
Légy zajló árban jég- s hullámtörö,
acélos élü és könyörtelen.
Voltam sötét, lomos hajófenék.
Te légy hajókosár árboctetön,
ahonnan tárul tenger-messzeség,
s amíg alant hullámcsapás üvölt,
szálljon belöled lélekrengetön
remények új igéje szerteszét: Föld!

“Kicsi rózsabimbó,
élted hajnalán
szunnyadozz csak párnád
hófehér haván.
Ringat jó anyácskád,
ezer gondja van rád,
féltő szívvel virraszt
sok-sok éjszakán. ”
Csanádi Imre

Tóth Bálint: Egy kisfiú születése

A lucfenyőn rigó fütyült,
a hegyen pásztorcsillag ült,
s három nagy fülű csöpp szamár
hátán jött a három király.
A villamos szépen megállt,
a rendőr hármat szalutált,
néztük a furcsa menetet,
a kalauz is nevetett.
A buszról kucsmás, nagy subás,
fehér szakállú vén juhász
zökkent le, nyakában kos,
övében fényes rézfokos,
bojtárja báránykát hozott,
és senki nem csodálkozott:

– Induljunk – mondták -, emberek,
látni a boldog Kisdedet.
A küszöbön egy angyal ült.
– Még nem lehet! – szólt, s elrepült.
Fénylett helyette, míg visszaszállt,
kaput, ajtót szélesre tárt,
s mentünk, hogy végre lássuk Őt,
ki mindőnk örömére jött.
Testén fehérlő pólya volt,
jászol helyett csöpp ágya volt,
lehelte boci meg szamár,
– álltunk, mint ki csodára vár –
s hogy felmutatta Mária,
sírt, akár más emberfia.

M. Ambrus Kinga: Egy újszülött vallomása

Amíg benned éltem,
Bölcsőm volt a tested,
Befelé figyelve
Kívánságom lested.

Mikor megszülettem,
Bár szemedet láttam,
Bevallom mostmár,
Kicsit visszavágytam.

Ám te megnyugtatón
Karjaidba vettél,
Felkínálva emlőd,
Csendben megetettél.

Lassan tisztult a kép,
Erősítve bennem
Keserédes érzést:
Íme, megszülettem.

Születtem embernek,
Eredendőn jónak,
Erre a világra
Földi halandónak.

Megjöttem, itt vagyok,
Éppen körülnézek,
Egy ismerős szempárt
Felismerni vélek.

Hívogató élmény
Érzem, hogy közeleg,
Segítsetek, kérlek,
Hadd menjek közelebb.

Egy halkszavú asszony
Meghallván a vágyam,
Apa mellkasára
Odafektet lágyan.

Hogy míg átöleli
Kicsiny hasonmását,
Boldogan hallgassam
Szíve dobogását.

Meleg tenyerével
Simogatja bőröm,
Ha elszenderednék,
Most ő lenne őröm.

Megpihen a test, és
Ünnepel a lélek,
Gondolatban anya
Festett ilyen képet.

Olyan jó így együtt
Feküdni az ágyban,
Mama pocakjában
Ilyen álmot láttam.

Békés biztonságban
Indul földi létem,
Hálásan köszönöm
Csendes születésem.

Juhász Gyula: Újszölött

Száz közt, százezer közt,
azon hirtelen,
akármi a próba,
megismertem volna:
ezt küldték nekem!

Itten vagy te otthon,
most s mindenkoron,
itt bontja ki minden
értékedet isten,
drága csomagom.

babakoszonto-gratulacio-a-babahoz-pelenkatortawebshop

Gyurkovics Tibor: Gyermekszületés

Azt mondta a zöldkabátos: 

Tudod, hogy születik a gyermek?
A nap süt át a fákon. A lombokon
keresztül süt a nap, keresztül tör rajtuk.
És aki szereti egymást, két ember, azokra süt.
Az asszony szemébe süt és az asszony szemében
születik meg a gyermek, s a férfi szemében nézi őt.
Ott ahol annyira nézte, keletkezik egy fény-pötty,
egy kis fény, embernyi fény.
És tűz és víz keletkezik ott és gömbölyödik.
S amkor megvan, egy könny hullik ki az asszony
szeméből, egy könny, s ahogy lehullik, emberré válik.
Mire földre ér. Így születik a gyermek.

Aradvári Zsolt: Kisfiam

Nap sütötte lelkem,
mikor megtudtam híredet,
végtelen boldogság,
mi megtöltötte szívemet.

Várva a csodára,
mit születésnek hívnak,
eltűnik a napsütés,
s a fellegek sírnak.

Azt mondják, talán majd
angyalként érkezel,
s ezen a földön tán
sohasem vétkezel.

Hallom a szavakat,
de elhinni nem tudom,
csak az égre figyelek,
s szememet becsukom.

Szememet becsukom,
s Istenemet kérdem:
Büntetés ez talán?
Túl nagy bűnökbe léptem?

Ezernyi imám fog
fohászkodni érted,
mindvégig remélem,
majd ölelhetlek téged.

Géczi Szilvia: Gyermek

Nincs még egy ilyen apró teremtés,
aki feltétlenül bízik benned,
és minden felett csak tőled
függ élte, és akiért te
mindened oda-nekiadod.
Gyermek kedves, anya vagyok!

Dvihallyné Oszuskó Sarolta: Anyaság

Anya lettem, anya.
Értitek ezt, emberek?
A Földön több, ily csodás
Érzés nem lehet.

Elmondani nehéz
Mindazt, mit érzek én,
Egy új élet fogant
A méhem rejtekén.

Együtt dobban szívünk,
A lélegzetünk is egy,
Ez a csodás érzés
Az élettől egy kegy.

Nem minden nő érezheti,
Szíve fájhat nagyon,
Aki az anyaságtól
Megfosztva vagyon.

Tóth Beáta Mária: Te vagy nekem már minden

Elmúlt éjfél, s még mindig ébren vagyok
hozzádbújva lélegzeted hallgatom
Simogatlak, fogom a kezed
s hálát adok a sorsnak
hogy mellettem lehetsz.

Szeretlek – s ez hiába kopott szó
Nem is mutatja igazán
De nincs oly hasonló
ahhoz, mit jelentesz nekem
én életem, én szerelmem

Már majdnem alszom
de te mozdulsz, érzem
S én újra éber vagyok
hogy álmodat őrizzem.
Itt vagyok, ne félj! –
csak aludj nyugodtan
Én vigyázok rád
Vigyázom az éjjed
S vigyázom nappalod is
Mert te vagy nekem már minden
Édes kisbabám, kislányom, Kittim.

Steel: Istenből

I.

Rád nézek. Törékeny gyermeklényedben
mennyi erő, Fiam! Mily tiszta szemed,
akár harmatzsongás a hajnalfényben,
s ahogy arcomra simul Jézus-kezed,

úgy gyógyítasz fáradtságból mosolyba.
Ha pillanatra megvakít a világi
kosz, értem nyúlsz a túl mély felnőtt nyomorba,
s mint a fáklya, lényeget világít

nekem pőre, szép lélegzésed. Igen,
napról napra látom, egész belül érzem,
Téged magából szült Életté Isten.

II.

Figyellek… beszívom üde, mező-szép
illatod… oly aprónak tűnsz, Kislányom…
mégis, akár Mária-Madonna kép,

annyi gyönyörűség és szelídség vagy,
magadon hordozod szűzi arcukat.
Mellkasodban Krisztus-szívverés a hang,
angyalok fürdetik benne magukat,

miként Életet muzsikálsz a világra.
Igen, Te szeplőtelenségnek csendes
tekintete, az Atya, Fiú virága,
kit lélekhumuszából sarjasztott Isten.

Babaváró idézetekkel és babaváró buli szervezéssel kapcsolatos tippek és ötletek itt, a Babaköszöntő, babaváró Facebook csoportban. Természetesen ingyenes a csatlakozás. Csatlakozz Te is!

Források: levendulacska.blogspot.ro és poet.hu
Képek: babanet.hu

 

 

 

(Commenting: OFF)
keresztseg-hagyomanya-keresztelo

A keresztség több vallásban gyakorolt szertartás, mely víz általi rituális tisztálkodást jelent. A főként a kereszténységből ismert szertartás többnyire azt is jelenti, hogy aki a keresztséget felveszi, az az egyház tagjává válik.

Etimológia

Görög eredetije a βάπτειν vagy βαπτίζω, baptein vagy baptizein ige. Jelentése „bemártani vagy bemeríteni”, pontosabban körülírva „valamit teljesen víz alá meríteni úgy, hogy a víz összezáródjon felette.”
A latin nyelv a görögből vette át ezt a kifejezést, és alakította ki belőle a keresztség fogalmát, így lett latinul baptismus vagy baptisma.

A zsidó hitrendszerben és vallásgyakorlatban

A mai zsidó hitrendszerben és vallásgyakorlatban keresztségről nem beszélhetünk. Csak abból a szempontból említhető, hogy a keresztények az Újszövetség előképei közé sorolnak az Ószövetség egyes eseményeit. Továbbá a zsidó vallási élet rituális mosakodásokat írt elő, – a Tóra -, amik a papokat és a hívőket a vallási szertartásra alkalmassá tették. (Szám 19.2-20); MTörv 23,10-12).
A mosakodás a mindennapi életre is kiterjedt, emlékezetes, amikor Jézust a zsidók kérdőre vonják, hogy tanítványaival miért piszkos kézzel esznek.
Az esszénusoknál illetve a qumrániaknál voltak olyan fürdők, amelyek bűnbocsánattal összekötve lelki tisztulást hirdettek. A qumrániak minden nap keresztelkedtek, és minden hívő saját maga merült alá.

Előzmények az Ószövetségben

A víz általi megtisztulás jelképét megtalálhatjuk az özönvíz erkölcsi értelmezésében, valamint ide sorolható a csoda, a Vörös tenger szétnyílása és összezárulása, amely a megtisztulással rokonértelmű megszabadulás jelképét hozta a zsidó népre. (1Kor 10.1-2).

A próféták a víz kiáradásáról prófétáltak, mely a bűnöktől megtisztít, (Zak 13.1) ami eszkatológikus megtisztulást hozott Isten Lelkének kiáradásával (Ez 36.24-28 és Zsolt 51.9. 12. 13.).

Keresztség az Újszövetségben

“Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa. János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz én hozzám? Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor enged néki. És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijőve a vízből; és íme az egek megnyilatkoznak néki, és ő látja az Istennek Lelkét alájönni mint egy galambot és ő reá szállani. És íme egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.”
Máté evangéliuma 3. 13-17

Keresztelő Szent János keresztsége beavatás volt, egy ajánlat a messiási várakozásra, aki majd Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt. 3.11). A messiás országát készíti elő, melyben a lelkület megváltoztatását akarja – a bűn “lemosásán” túl. Jézus is megkeresztelkedik nála.
A bűn közé akarja sorolni magát, mert magára veszi a világ bűneit (Jn. 1,29. 36.)

Keresztelő János a kereszténység fontos, szimbolikus alakja.
Prédikált a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről és bűnbánatot hirdetett. A Jordán folyó vizében keresztelte meg az embereket. Innen ered a keresztelés szentsége a keresztényeknél. Maga Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, – aki ekkor felismerte Jézusban a Megváltót – először nem akart megtenni, mert úgy érezte, hogy méltatlan rá, de Jézus ezt mondta neki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)

Miért volt fontos megkeresztelkedni?

A hagyományok szerint nemhogy fontos, de sürgős is volt a keresztelő. Egyrészt, hogy megrövidítsék azon időszakot, amikor a gyermeket leginkább fenyegetik a mágikus ártalmak, másrészt nagy szerencsétlenségnek tartották, ha a keresztség felvétele nélkül hal meg a csecsemő. Ha ez történt, úgy tartották, nem lesz belőle angyalka, és nem kerülhet a mennyországba, hanem a tisztítótűzbe.

Régi leírások szerint a kereszteletlen csecsemő sírja körül hétévenként éjfélkor gyermeksírást véltek hallani, ritkábban fellángoló tüzet láttak. Mindez addig ismétlődött, amíg egy arra járó el nem mondta a keresztelési szövegformulát, kibővítve olyanformán, hogy “ha gyerek vagy, legyél Ádám, ha leány vagy, legyél Éva”. Szokás volt az is, hogy az illető valamilyen (lehetőleg fehér színű) ruhadarabját a hang irányába dobta.
Túlvilági nyugalma érdekében, ha félő volt, hogy az újszülött nem marad életben, mindjárt szaladtak vele a paphoz, vagy végszükségben a bába megkeresztelte (ezt nevezték bábakeresztségnek vagy szárazkeresztelőnek.)

A keresztelés említése a Bibliában

Máté evangéliuma 3,13-17; Máté evangéliuma 28,19 ; Pál levele a Kolosséiakhoz 2,11-12; János evangéliuma 15,10;14; Apostolok Cselekedetei 2,41; Apostolok Cselekedetei 22,16;

Pál levele a Galatákhoz 3,27 ; Pál első levele a Korinthusiakhoz 12,13; Apostolok Cselekedetei 10,47-48; Apostolok Cselekedetei 16,33-34; Apostolok Cselekedetei 8,36-38; Máté evangéliuma 28,19;

János evangéliuma 3,22-23;26; János evangéliuma 4,1-3; Apostolok Cselekedetei 2,38; Apostolok Cselekedetei 8,12; Pál levele a Rómaiakhoz 6,11; Pál levele a Rómaiakhoz 6,3-5; Márk evangéliuma 16,16;

Zsidókhoz írt levél 11,1-2

Forrás: Wikipédia

(Commenting: OFF)