keresztelo-meghivo-hajtott-4-oldalas-14-x-10-cm-egyedi-boritekkal-388019

Mit írjunk egy keresztelő meghívójába?Olvasási idő: 5 perc

Mindannyian tartottunk már olyan meghívót a kezünkbe, aminek helytelen volt a szövege. Lehet szép a fotó, ízléses a betűtípus, könnyfakasztó az idézet, ha alapvető helyesírási szabályokat nem tartunk be vagy éppen lemarad a kezdési időpont!

Ha megvan a keresztelő időpontja és helyszíne, valamint összeállítottuk a vendéglistát, nincs is más dolgunk, csak meginvitálni a résztvevőket, de nem mindegy, hogy ezt milyen formában tesszük. Többször tettünk arról már említést, hogy kerüljük az e-mailes, sms-es meghívást, mert ezek rendkívül személytelenek, inkább válasszuk a régi jól bevált módszert, hogy személyesen adjuk át vagy postázzuk a meghívókat.

Manapság már itthon is temérdek, szebbnél szebb keresztelői meghívó vásárolható meg előre (főleg interneten keresztül), de ha igazán egyedit és különlegeset szeretnénk, készítessük el terveink alapján, vagy éppen csináljuk meg mi magunk otthon, ha időnk is engedi. Csupán egy jó fotószerkesztő program kell hozzá és scrapbook technikával már hozzá is láthatunk saját gyártású meghívóinkhoz. Ha megszerkesztettük, már csak valami jó minőségű papírra lesz szükségünk, amire kinyomtathatjuk ezeket.

Az emberek nagy többsége – legyen szó szülinapi, ballagói, keresztelői vagy éppen esküvői meghívóról – hajlamos a legtöbb időt a fotó, a színösszeállítás, a betűtípus és forma, valamint az eseményhez passzoló idézet kiválasztásával tölteni, pedig a tulajdonképpeni meghívó szöveg is rendkívül fontos, hiszen ebből derül ki minden: ki, mit, hol és mikor.

Sokszor ez a rész már csak össze van csapva, pedig nincs is annál rosszabb, mikor kihúzunk a borítékból egy igényesen és szépen összeállított meghívót, amin egy olyan idézet áll, ami könnyet csal a szemünkbe, de a többi szövegrész telis tele van helyesírási hibákkal, pontatlanok az írásjelek, rosszul vannak elválasztva a szavak. Valljuk be, ez igazán kiábrándító tud lenni! 

A keresztelő meghívójának szövege olyan, mint egy állásinterjú első beszélgetése. A meghívottak már a meghívó alapján kapnak egy bizonyos képet az esemény hangulatáról, hogy meghitt családi rendezvény lesz, vagy nagy baráti társasággal ünneplős dínom-dánom, esetleg valami rendhagyó ünnepség, mondjuk templomi keresztelő helyett, csupán az önkormányzatnál tartanak az újdonsült szülők egy névadó ünnepséget.

Ha a keresztelői meghívó szövegét mi szeretnénk kitalálni, a határt első sorban maga a meghívó mérete szabja. Nem lehet kisregényt írni vagy több strófás versikét, mert ez rengeteg helyet vesz el és a végeredmény egy kaotikus zagyvaság lesz. A kevesebb néha több elve itt is igen megfogadandó.
Ne zsúfoljuk túl a meghívónkat, mert úgy elvész a lényeg!

Alább összeírtunk néhány keresztelő meghívómintát, amit mindenki kedvére alakítgathat:

Hagyományos keresztelő meghívó szövegminták

Szabó Jázmin és Szülei
Szeretettel meghívják Önt és kedves családját, 2016. szeptember 12-én, 11 órára a kistarcsai református templomban tartandó keresztelőre.

Szabó Jázmin és szülei
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, 2016. szeptember 12-én, 11 órára a kistarcsai református templomban tartandó keresztelőre és az azt követő állófogadásra.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, 2016. szeptember 12-én, 11 órára a kistarcsai református templomba Jázmin lányunk keresztelőjére.
Szabó Éva és Szabó Ádám

Szeretettel meghívjuk kedves családjával együtt kislányunk, Szabó Jázmin keresztelőjére.
A keresztelő helyszíne: Református templom, Kistarcsa
A keresztelő időpontja: 2016.09.12. 11 óra
Szabó Éva és Ádám

 

Modern keresztelő meghívó szövegminták

Szeretettel várlak 2016. szeptember 12-én, vasárnap 11 órakor a kistarcsai református templomban tartandó keresztelőmre
és az azt követő ünnepi ebédre a Rózsa Vendéglőbe.
Szabó Jázmin

Szeretettel meghívlak szüleimmel együtt
keresztelőmre, melyet 2016. szeptember 12-én, 11 órakor
tartunk a kistarcsai templomban.
Jázmin

Szeretnélek titeket meghívni 2016. szeptember 12-én
11 órakor a kistarcsai református templomba
tartandó keresztelőmre,
valamint az azt követő közös ebédre.
Remélem, mindenki el tud jönni és mindannyian nagyon jól
fogjuk magunkat érezni ezen a nagy eseményen.
Jázmin

Hírül adom nektek, hogy a keresztelőmre készülök.
Szüleim szerint ez életem egyik legfontosabb
eseménye, ezért szeretném, ha ti is ott lennétek velem.
Ha eljöttök, találkozunk 2016. szeptember 12-én 11 órakor
a kistarcsai református templomban tartandó
szertartáson, majd az azt követő ünnepi ebéden.
Jázmin és szülei

Sok szeretettel meghívlak Benneteket
2016. szeptember 12-én, 11 órakor tartandó keresztelőmre
a kistarcsai templomba,
valamint az azt követő ünnepi ebédre.
Találkozó: 10.45 órakor a református templomnál
Szabó Jázmin

Ha úgy érzed kimaradt egy meghívó minta a sorból, vagy éppen van egy frappáns és jópofa szöveged, amit még nem ismerhetünk, oszd meg velünk bátran és írj nekünk az info@pelenkatortawebshop.hu email címünkre!

 

fotó forrás:hazaiwebaruhaz

Megtekintés:(6786)